Like

Az élő koan


"Az élő koan nem könyvekben születik meg. A koan először mindig valakinek az élő, eleven kétsége. Ahelyett, hogy a koan-gyűjteményeket bújod és a hagyományos koanokon rágódsz, amelyekhez semmi közöd, fedezd fel, tárd fel a saját élő koanodat, azt a legvégső kétséget, amelyet a zsigereidben érzel! Aztán az életeddel add meg a választ! Nincs rá szükség, hogy másokat utánozz. Csak juss el az éned legmélyéig! A te élő koanod a jó irány." 

Mi a népszerű buddhizmus? Nem a lelassulásról szól-e? A stressz feloldásáról, a felfrissült érzésről, a belátás megszerzéséről, a tudatos létezésről? Ha lelassulsz, utána megállsz. Ez a valódi buddhista meditáció lényege. A buddhista meditáció egy szóban összefoglalva a megállásról szól. Az én káprázatát egyszer s mindenkorra nyugalom váltja fel, véget vetve az egész zaklatott zűrzavarnak. Tökéletes és teljes megállás. Csak egyszer állj meg, és nézd meg, hogy mi van a lábad alatt! Nézz le a legmélyéig annak, amit úgy hívsz, hogy én! Ezután valóban megújulva vághatsz neki az életnek, s úgy dolgozhatsz a világban, hogy nem botlasz meg a saját lábadban.

Egyszer s mindenkorra hagyjunk fel egy másik tudatállapot illuzórikus keresésével, amelyről azt gondoljuk, el kell érnünk. Inkább csak hagyjuk, hogy jelen tudatosságunk visszatérjen saját forrásához. Ez egy finom de lényeges irányváltás. A belső történések sem állnak közelebb a forráshoz, mint a külsők. A zazen a tudatosság azon finom "mozgása", amely saját forrásához tér vissza.

Az én nem rendelkezik dualitással vagy megosztottsággal. Az én maga ez a megosztottság. Nem az "én"-nek van kétsége, elválasztottsága. Az "én" maga a kétség, az elválasztottság.

Ülni zazenben és semmit sem csinálni - mi lehet ennél unalmasabb? Kívülről nézve úgy tűnik, mintha zazenben az én csinálna valamit - vagy nem csinálna semmit. Az ilyen félreértések elkerülhetetlenek. A valódi zazenben azonban egyik sem történik. A zazen csak akkor lehet unalmas, ha belép az én. Egyáltalán semmi sem lehet unalmas - de erre bizonyára a zazen a legszélsőségesebb bizonyíték. Az igazi zazenben minden pillanatban az egész univerzum ölt alakot, mindig tökéletesen friss és új. Minden egyes pillanatban az egész világ születik újjá. Hogyan lehet ez valaha is unalmas? Nem lehet az. Add át magad teljesen a zazennek vagy bármely más vallásos gyakorlatnak, és fedezd fel ezt! A szamszára mérleghintáján lehetetlen az unalmat enyhíteni - leszállva a mérleghintáról viszont maga az unalom lesz lehetetlen. És ez nemcsak az unalomra igaz. Ugyanez vonatkozik a nyugtalanságra és az összes szenvedésteli, ego által szennyezett érzelemre, melybe az én belegabalyodik.

Tisztán lássuk meg a gondolatot vagy érzelmet, amint az létrejön. Némi türelem és gyakorlat kell hozzá, de maradéktalanul megvalósítható. Lásd meg abban a pillanatban, amikor felbukkan, és nem fog többé leigázni. Lásd meg ténylegesen a felbukkanó gondolat vagy érzelem forrását, és akkor éppoly könnyedén szertefoszlik, mint ahogy létrejött. Vagy dolgozz vele, válaszolj rá, ha szükséges. Egy visszatérő gondolat vagy érzelem azt is mutathatja, hogy valamit meg kell tennünk. De ennek a válasznak is a forrásból kell jönnie, nem pedig saját én-központú álláspontunkból, amely csak még több problémát és bonyodalmat okoz.

Nincs nagyobb melegség, mint én nélkül létezni. De a buddhák nem kötődnek, ez a különbség. Ők nem fojtják meg azt, amit szeretnek - vagy amit "nem".

A leghasznosabb dolog az, ha én nélkül vagyunk együtt másokkal. Buddhista értelemben ekkor válunk hasznossá. Lehet, hogy még csak meg sem kell szólalnunk.

Lélegezz: egy! Légy egy!

Teljes felszabadulás, még magunktól is. Nincs semmi, amibe kapaszkodjunk, se belül, se kívül: ez a buddhista filozófia, de a buddhista meditáció alapja is.

A zen gyakorlás bizonyos értelemben véve arról szól, hogy mindent félretesz. Sem eszközt nem használ, sem gondolkodnivalót nem ad.

A zen meditáció egyik nagy felismerése, hogy kezdetektől fogva nyilvánvalóvá válik, hogy éppen a gondolatok levagdosására fordított törekvés már maga egy gondolat.

Mindenkinek saját zazenje kell, hogy legfőbb tanítója legyen, mindenkinek saját élete kell, hogy legfőbb tanítója legyen. Gyakorlásunk egy bizonyos pontján azonban nagyon értékes lehet, majdnem hogy szükséges, hogy találkozzunk egy élő Dharmával.

Hagyjuk, hogy a gyümölcs magától beérjen azáltal, hogy helyesen élünk, és fenntartunk egy szilárd, egyre érettebbé váló gyakorlást, és adjuk át neki magunkat, anélkül, hogy az eredményeivel vagy a hasznával törődnénk. Ne töltsenek el és ne csapjanak be a bepillantások és a tapasztalatok, tűnjenek bármily csodálatosnak is.  Ezek ösztönzőleg hathatnak, de félre is vezethetnek. Aztán, amikor a gyümölcs beérik, magától lehull a fáról. A lehullás pillanata nem határozható meg előre, és nem lehet kikényszeríteni sem. És amikor lehull, mi történik? Egyszerűen csak mások táplálékává válik.

"Hálákat adván mindenkor mindenekért." Pál apostol