Én-böjt

Hazatérni és csendben ülni

A zazen (ülőmeditáció) olyan mintha cseppenként töltenénk meg vízzel egy poharat - egy adott ponton az egész túlcsordul. A zazen: imádság. 

Van egy csepp irónia abban, hogy felnőtt életemben akkor sikerült először tiszta szívvel, magyarul, keresztény katolikusként imádkoznom, még ha végső kilátástalanságban is, lassan ízlelgetve a Miatyánk szavait és értelmét, amikor pár hete Budapest felé vonatoztam, hogy majd onnan az Egy Csepp Szangha 7 tagjával tovább autózzak egy németországi zen kolostorba, ahol egy japán zen mester vezetésével veszünk majd részt egy elvonuláson. Ahogy az is nagy kerülő volt, kb. 10 évvel ezelőtt, amikor Jézust végül Buddhán keresztül, általa sikerült megértenem, elfogadnom, megszeretnem. A tavaly nyári nagyváradi zen elvonulásnak is szerves része volt egy vasárnap reggeli mise. Csupa-csupa keresztény hab a buddhista tortán, mondhatnám viccesen, ha nem lenne komoly a dolog.

Hokuozan Sogenji zen kolostor

Nagyszessin (egyhetes intenzív meditációs elvonulás) Shodo Harada Roshi japán zen mester vezetésével. Több mint 70 ember, számban kicsit több férfi mint nő, mind elkötelezett zen gyakorlók. A japán kolostorban eltöltött hosszabb gyakorló periódusokra az ilyen egyhetes elvonulások készítenek elő (engem is, remélem). A helyszín: Hokuozan Sogenji zen kolostor, Észak-Németország. 

Silentium. Egy hétig csendben, (szinte) teljesen beszéd nélkül. A szessin hangtájának nagy részét így a közös csend alkotja. Számomra, aki már sok éve elsősorban a hangokon keresztül érzékelem-értelmezem a világot (a csend és a zaj végletei között nagyokat mozdulva), a (külső és belső) csendnek ilyen tipusú intenzív gyakorlása egy kis közösségben maga az isteni kegyelem legszemélyesebb megnyilatkozása. Talán ezért is van, hogy minden elvonuláson ugyanaz a meghitt érzés kerít hatalmába: otthon vagyok. Ez az igazi otthonom. A senki földje. Innen indulok útra minden egyes alkalommal (pl. haza a családomhoz, vissza a mindennapjaimba), és nem fordítva. Bár még sosem találkoztunk, ezekkel az emberekkel nem először hozott össze így a sors. A mesterhez pedig minden alkalommal mindannyian visszatérünk.

István nagyon megilletődve beszélt mesteréről a legutóbbi egynapos kolozsvári zen elvonuláson, kicsit csodálkoztam is rajta. Aztán később rácsodálkoztam magamra is, amikor az egyhetes németországi elvonulás után hazaérkezve hasonló meghatódást észleltem saját hangomban is, miközben Edónak meséltem róla. Nincs kétség, most már bennem is lüktet valami az ő szív-energiájából. Isten engem úgy segéljen, hogy ez a kis láng sokáig égjen, és erősödjön, hogy sokaknak jusson belőle. Shodo Harada Roshi egy igazi japán zen mester, a szó legnemesebb értelmében, aki a zen buddhizmust realizálja, éli és tanítja-továbbítja. Mondhatni átmenekíti, ha a jelen idők állását nézzük. Az alábbi komolyabb gondolatok nagy része tőle származik, kicsit összebogzódva néhány sajátommal, jegyzeteimben.

Tiszta szemlélet

A dolgok elemzése nem egyenlő a dolgok közvetlen megtapasztalásával, sőt - míg az előbbi a dualisztikus elme funkciója, ez utóbbira az jellemző, hogy a belső és a külső, az objektív és a szubjektív egybeolvad. Ha csak egy másodpercre is megtapasztalod ezt az egységet, az örökre nyomot hagy benned - mint egy pecsét. A tudat eredő tisztaságára vonatkozó ilyen emlékeink később komoly mozgatóerővé válhatnak az utunkon - pl. az ilyen intenzív elvonulások után. Ebből az egységélményből derű és (rá)csodálkozás fakad. Ezek a tudat eredeti tisztaságához tartoznak, és ide kell eljutnunk, túl minden konceptualizáláson. Minden konceptualizálás előttre, még mielőtt az megtörténne, így életenergiánk közvetlenül megnyilvánulhat. Ami pedig maga Isten megnyivánulása. Testünk, érzékszerveink, gondolkodásunk mind eszközök a tudatosság elérésében -  de "ki" az, aki használja őket? Lélekzetünk és a koanok is mind eszközök - de "ki" az, aki használja őket? 

A nyári gyakorló-lugas

Elsőre zavarbaejtő megtapasztalni, ahogy a legnagyobb "idióták" is teljesen "normálissá" válnak, ha "normális" helyzetbe vannak hozva. Ez az egyik szociális vetülete egy ilyen elvonulásnak. Bepillantást nyerni abba, hogy a (közös) csend milyen csodákra képes.

Ha az eredő tiszta tudatunkon keresztül látunk-hallunk, ugyanazt és ugyanúgy látjuk-halljuk, amit és ahogy maga a Buddha is látott-hallott. 



Semmilyen múltbéli tapasztalat maradékát nem teszem hozzá a jelen tapasztalatomhoz. Ez persze nagyon nehéz - pl. jó lenni valakihez, aki "nem volt túl jó" veled. De ha mégis sikerül jó lenni hozzá: a szeretet szabadon áramlik, s ezáltal életem energiája is. Illetve: a kettő ugyanaz. Vallás azt jelenti, hogy olyan nagy szívet növesztesz magadnak, amibe az egész világ belefér. 

Belépés cipő és egó nélkül

"Ne keresd a bölcsességet kívül! Ne keresd a békét kívül!" Csakis a tiszta, megtisztított tudat segíthet rajtunk. Gyakorolj kitartóan, és az egyszerű, tiszta tudat magától megjelenik. Let mind be mind. Let breathing be breathing. Stay with each breath. A gondolatokat sem elnyomni, sem figyelmen kívül hagyni. Halálunkkor ugyanúgy el kell majd mindent engednünk, mint zazen közben. Ahogy a fület nem kell megtanítani arra, hogy halljon, vagy a szemet nem kell megtanítani arra, hogy lásson - ugyanúgy a tudatot sem kell megtanítani arra, hogy tudjon. 

Az érzelmek (pl. szeretem a gyerekemet) alatt találjuk a mély érzelmeket (pl. mindenki a gyerekem). Ez egy nagyon komoly én-böjt. Nem lé-, nem alma, hanem én-böjt. Az énünket, az egónkat tesszük félre, egy teljes röpke hétre. (Aztán a japán kolostorban hónapokra, szerencsés esetben néhány évre.) És nagyon tisztán meglátszik végül, hogy mi az, ami tiszta és nyitott szívű embereket faraghat a gyerekekből, az iskola vagy a zazen. This is a conceptual society. Mindent el kell engedni, amit az "iskolában" tanultunk. Ezért gyakorolunk - mert valahol lecseréltük az eredő tiszta tudatunkat a koncepció-tudatra, és most kérjük vissza. A zazen "iskolája" a nem-koncepció iskolája. A mozdulatlan és kifogyhatatlan forrás iskolája. A csend forrása. 

A zazen nem egy különleges tevékenység, és nem válunk általa különlegessé. It's OK to be ordinary. Nem kívül keressük a tisztaságot, hanem az elengedés gyakorlásával tisztulunk, válunk tisztává. Amikor látsz, láss. Ha hallasz, hallj. Zazen: no abstraction anywhere. Ne tégy hozzá semmit. Ez az alap. A nyolcrétű ösvényen az első lépés: a tiszta szemlélet, a tiszta látás. Nincs jó és nincs rossz. Függőséget szító adalékanyagok nélkül. Akinek tiszta a látása, mindent tisztának lát. (És akkor, akinek tiszta a hallása, minden hangot tisztának hall? - Na ez életem eddigi legnehezebb feladata. Ha már a zajszennyezés nemcsak az én, hanem a te életedben is nyakig benne van.) 

Mint egy tükör. Mindent csak visszatükrözünk. Semmiféle absztrakcióra nincs szükség. Vagy mint egy folyó, amelyik megállás nélkül áramlik. Tudatunk állandóan szédeleg a múlt és a jövő között, de vannak helyzetek, amikor minden kiélesedik. A zen az, amikor mindig minden éles. Erre az éles minőségre ahhoz is szükségünk van, hogy enyhítsünk a sok szenvedésen a világban - nem elég a szép mű. Ha tudatunk ide-oda ugrál, nincs, hogy összegyűljön, összesűrűsödjön az erőnk. Ha pedig összesűrűsödik egy pontba, olyan éles, mint az elektromosság. Ezt az éles energiát aztán minden helyzetben ki tudjuk fejezni. És ennek igazából akkor vesszük majd hasznát, amikor hazatérünk (az elvonulásról). 

Jelen és tisztának lenni. A világot élesen és közvetlen módon érzékelni. Mindennel kapcsolatban lenni. 

Oltárok (balra: Hokuozan kolostor, jobbra: Budapesti zendó)

Minden pillanatban teljesen megbízhatsz a saját tapasztalatodban, és a tapasztalatod bölcsességében. Nincs mit hozzátenni. Egó nélkül haladni, tevékenykedni a világban. Így vagyunk Isten. Így vagyunk maga a Buddha.  

“A zen nem vallás. Sem külön üdv-tanítása, sem dogmatikája, sem eszkatológiája nincs, és szentkönyvre sem nagyon hivatkozik. A zen nem filozófiai iskola, mert nem teória, sőt a súly éppen az életrendre esik. A zen nem szekta, vagyis nem leszűkült vallás, mert amit tanít az éppen a minél tágasabb és minél szabadabb.” Hamvas Béla

Együttérzés és elengedés még akkor is, ha véletlenül éppen aznap dícséred meg a tenzó (zen főszakács) főztjét ebéd után, amikor pont nem ő főzött, hanem az egyik kukta. 

Tenzók álma

Nem szállhatunk harcba a saját tudatunkkal (pl. ha sok gondolatunk van) - ahogy egy gyereket sem lehet agresszív módon megnyugtatni. De mi történik, amikor az anya gyöngéden magához öleli?

Visszatérés az egyszerűséghez

Minden pillanatban csillagok ezrei születnek és halnak meg - akárcsak a gondolatok. Minden gondolat egy kinyíló lótuszvirág, közepében egy Buddhával. Ha egy virágot nézek, én magam vagyok a virág. Nem én nézem a virágot.  

Mahajána

Minden válasz ott van belül. És minél többet gyakorolunk, annál inkább vágyunk az egyszerű életre. De, mielőtt az új virág kifejlődne, erős gyökereket kell eresztenie. Eleinte nehéz, de végül még a legzavarodottabb tudat is megnyugszik. Minden erőnket egyetlen pontba koncentráljuk. A fény te magad légy. A menedék te magad légy. A csend te magad légy. A változás te magad légy.

A japán kalligráfia mestere

A (japán) zen nemcsak annak gyakorlata, ami halhatatlan és mozdíthatatlan, de a gesztusok és az előzékenység kultúrája is, s mint ilyen mindig kilógott a átlagtörténetből - de érdemes pontosítani, hogy "amivel a zenközösség szemben áll, az nem a történet, hanem az utópia" (Hamvas). Ezt meg kell érteni. Különben nincs, hogy túllépj önmagad azon határán, amivel megakadályozod magad, hogy teljesen szabad légy. Különben nincs, hogy a gyomroddal is megértsd miért a szútrázás, a testtartás, a mezítláb, a forma, a hierarchia, a sok szabály, és még sok minden más, ami az európai átlagembert elsőre elriasztja egy zen "helyzetből".

Oryoki - pont elég

A múltkori nagyon hosszú versem egyfajta folytatásaként a szessin első napján rögtön felbukkant egy új, ezúttal rövidebb vers:

There's only one real weapon
Against noise
And that is true silence
Which is not a weapon at all
It's Mahakashyapa's smile
It's the flower
The hand that holds the flower
The smile noticing the smile
The meeting of those two minds
Into one
One by one

Ismétlődő párbeszéd, mióta hazajöttem:

- Na, és megvilágosodtál?
- Nem, de világosodtam. 

[-]

Köszönet mindezért Szaladják Taikyo Istvánnak, Halász Tokusho Attilának és a pesti Egy Csepp Zen szanghának!

© Sütő Zsolt, 2014